Blogger Layouts

Saturday, December 31, 2011

Az Újévi Kívánágom



Kívánom, hogy az elkövetkezendő évetel varázslattal, álmokkal és jófajta őrültségekkel legyen tele. Remélem, hogy remek könyveket olvastok majd és megcsókoltok valakit, aki csodálatonak tart titeket. Ne felejtsetek művészetet létrehozni -- írjatok, rajzoljatok, építsetek, énekeljetek vagy éljetel úgy, ahogyan csak ti tudtok.  Remélem, hogy valamikor a jövő évben meglepetét okoztok önmagatoknak. 


...Remélem csodálatos évetek lesz, amelyet veszélyesen és megbotránkoztatóan álmodtok majd meg; amikor valami olyat hoztok létre, amely egész addig nem létezett; amikor szeretve lesztek és lesznek olyan emberek akiket viszont szerethettek. És legfőként (mert szerintem több góság és bölcsesség kéne legyen most a világan) remélem, hogy bölcsek lesztek mikor arra van szükség, és jóságosak minden pillanatban. 

Erre az évre, a kívánságom mindannyiunknak pici és egyszerű.

Ez az.

Remélem, hogy az elkövetkezendő évben elköettek majd hibákat.

Mert ha hibáztok, akkor új dolgokat hoztok létre, új dolgokat próbáltok ki, tanultok, éltek és feszegetitek a határaitokat. Megváltoztatjátok önmagatokat és a világotokat. Olyan dolgokat tesztek, amelyeket eddig még soha és legfőképp, Tesztek Valamit. 

Ez a kívánágom Nektek, mindannyiunknak  és magamnak. Kövessetek el új hibákat. Pompás, csodálatos hibákat. Olyan hibákat, amelyeket még senki sem követett el ezelőtt. Ne akadj meg, ne állj le, ne aggódj, hogy valami nem eléggé jó vagy nem elég tökétetes bármi is legyen az: művézet, szeretet, munka, család vagy élet.

Bármi is legyen az amitől félsz, tedd meg. 

Köved el a hibáidat jövőre és örökké

Szilveszterkor

Hogy történt ez? Már egy hete, hogy megígértem, hogy holnap blogolok.  Írtam egy esszét, egy novellát, ydneybe utaztam, felolvastam egy vonós kvartett kíséretében, de nem írtam blogot. És most a melbourni Rovolt színfalai mögött ülök, készülvén a nagy Szilveszteri maszkabálra. Hiányzott a blogom. De, amig van wireless addig remény is van és írni is tudok.  


Sok érdekes és codálatos dolog történt mialatt nem blogoltam. Például, Tom Stoppard idézett tőlem.


Az  A Study in Sherlock-ban lévő "A Case of Death and Honey"  történetemről  és a hamarosan megjelenő Jonathan Strahan által szerkezdett Az év legjobb Sci-fi és fantasy antológia 6. kötetéről írtak a Tor.com weboldalon olyanokat, melyek nagyon boldoggá tettek. A novella írás nagyon olyan, mint Don Marquis jellemzése a vers írásról: mintha rózsa szirmokat hajítanánk a Grand Canyon-ba, a becsapódásra várva. ormális esetben, csend van. Úgyhogy még egy pici reakció is jó dolog a novellának életet adó írónak. Niall Alexander cikkjét elolvashatjátok a Tor.com-on: http://www.tor.com/blogs/2011/12/the-adventure-of-the-devils-foot-neil-gaiman-and-the-great-detective.


 Klinger fantasztikus négy kötetes Annotated Sandman-jének első kötete egy pár héten belül jelenik meg: comes out in a couple of week. Foglaljatok le magatoknak egy példányt a helyi képregény vagy könyvesboltban. 









Íme egy  szuper cikk  Allegra Rosenberg-ről, aki a  Time Lord Rock -ot csinálja Chicago-ban. Tizenhat éves, bár én azt mondtam, hogy tizenöt, amikor bemutattam a szinpadon a Not My Job kvíz során a "Wait Wait Don't Tell Me"-n.


A Wait Wait interjút itt hallgathatjátok meg: http://www.npr.org/2011/12/24/144146842/author-neil-gaiman-plays-not-my-job. (Itt el is olvashatjátok. De inkább hallgassátok meg.) 

 M. John Harrison's Viriconium sorozata elérhető a Neil Gaiman Presents-en csodálatos hangoskönyv formájában.  Erről egy egész blognejegyzést szeretnék írni az elkövetkezendő pár napban. Úgyhogy egyelőre menjetek és fedezzétek fel ha szeretnétek: www.audible.com/pd?asin=B006L88VMY&source_code=NGAOR0002WS101911
...


Fantasztikusan éreztem magam a FourPlay String Quartet-tel Sydneyben néhány nappal ezelőtt. Hazarepültem és egyenesen a Melbourne Városi Könyvtárba mentem, ahol Amanda és én felolovastunk (én) és énekeltünk (ő). A Twitteren jelentettük be, hogy oda megyünk mielőtt felszállt a gépem és körülbelül négyszáz ember jött el.


A Melbourne Városi Könyvtár csodálatos. Van zongorájuk, illetve olyan kedves és kreatív könyvtárosaik, hogy magammal akartam őket vinni az útra. Mi lennénk a Neil Gaiman és az utazó könytárosok.


Imádom ezt a képet magamról, amint becsukott szemmel hallgatom ahogy Amanda zenél:


...


Képekről beszélvén...





Azt írja,
Évente több ezer képet készítek. Ígyhét amikor nemrég megkérdezték, hogy melyik volt a személyes kedvencem 2011-ben, nehéz volt válaszolnom. De egy pár nap gondolkodás után az egyik szinte rámvetette magát.
11-11-11-én Jason Webley concert dokumentáltam a seattle-i The Moore-ban. Itt csíptem el a fentebb említett pillanatot. Webley épp a szeretet értékeiről beszélt, mialatt a mögötte ülő Neil Gaiman és Amanda Palmer őt hallgatja. 
Egy szerelmi történet, amely  Jason Webley arcára kiülő valódi boldogsággal kezdődik, amint felnéz a fényekre, megosztvén az örömét a közönséggel. Számomra Amanda Palmer testesíti meg a közönséget . Nyugodt, figyelmes, jól érzi magát. Neil Gaiman pedig kerekké teszi a történetet, amint teljes imádattal a feleségére néz, és mosolyával csupán annyir mond: "Szeretlek". 
Annyi meghittség mutatkozk meg a képen, hogy olyan érzésem volt, mintha kukkoló lettem volna a fotó utomunkálata során; mintha berontottam volna egy privát partira. Valójában emlékeztetnek kelltt magamat, hogy a képet egy nyílt eseményen kaptam le.  Ezért ez a kedvenc fotóm 2011-ben. Arra késztet, hogy megcsókoljam a feleségem, valami jó zenét játstak és az élet pici dolgaiban leljek örömet.


...


Az Újévi üzenetekről... Írnom kell ma egyet Melbourne-ben ma estére miután ezt a blogot befejezet. 


Olyan jónak kell lennie, mint amilyeneket ezen a blogon írtam az elmúlt évek során. Normális esetben nem állok meg és gondolkozom. Csupán leírom, hogy mit szeretnék az elkövetkezendő évben, remélvén, hogy mások is szeretnék ezeket a dolgokat.


Valaki az egyik ilyen üzenetet poszterré változtatta:





És íme egy pár Újévi üzenet keveréke, amelyet Bostonban mondtam el két évvel ezelőtt...


Friday, December 9, 2011

Szülinapi Kívánságok

Vége a turnénak.

Csodálatos volt és egyre csak jobb és jobb lett. Vancouver fantasztikus, Portland csodálatos volt. Seattle majdnem annyira csodálatos volt, mint Portland, de ez volt az egyetlen olyan állomás a turnén, amikor többnyire nem új dolgokat olvastam fel, webcastongeltük.






Elnéztem a Flickr-re, hogy találjak egy képet magamról a tegnap esti Seattle-i műsorból - Amanda meglepetésként a színpadon elénekelte a "Take Back Your Mink"-et, egy kicsi, jól megkoreografált börleszk csapattal kíséretben. Ezután egy szülinapi tortával ajándékozott meg. De erről még nincsenek fent képek, úgyhogy ime egy kép amelyet valaki Vancouver-ben készített rólam. A portland-i és a  seattle-i műsorok le lettek filmezve. Mindegyik show fel lett véve. A Kickstartereseknek készítünk egy tripla lemezes CD-t a turnéról. Digitálisan is le lehet majd tölteni. Még nem tudom, hogy hogy lesz kiadva az utolsó két show, vagy hogy mi lesz belőle a vágás után.

Ma van a szülinapom. 51 éves vagyok. Még nem atudom felfogni ezt a számot.

Annyira ijesztően felnőttnek hangzik. Tudom, hogy hihetetlenül szerencsés vagyok: vannak olyanok akiket szeretek és akik viszont szeretnek, és azzal keresem a kenyerem, hogy olyan művészetet hozok létre, amit imádok csinálni. Nem tudom mi többre vágyhatnék. Megértek a szülinapi kívánságaim.

Köszönöm mindannyiótoknak. Nagyon hálás vagyok.

Friday, November 25, 2011

Ha most csütörtök van, akkor hová tűnt az elmúlt hét?

A blog bejegyzést, amit reggel írtam egy ujjal Amanda iPadjén, amig ő alud, megette az imént elmített iPad vagy az éter.


A csudába..
Íme a fantasztikus Los angeles-i asszisztensem,  Cat blogja a World Fantasy Con-ról és arról, hogy mi történt Los Angelesben, amig ott voltam. http://kittysneverwear.blogspot.com/2011/11/world-fantasy-con-late-late-show-neil.html
Épp a színfalak mögött vagyok a San francisco-i Brava Színházban.


Lássuk csak...


Először is, ezer köszönet mindenkinek, aki félelmetes könyvet ajándékozott, vagy felbátorított másokat, hogy tegyék ezt  All Hallow's Read-re. Köszönöm!


Craig Ferguson és a Late Late Show szuper volt. Úgy volt, hogy Amanda részét 4:20, kor veszik fel, az enyémet meg 5 körül, de egy új nyitó tánc miatt, a kb 6:30-ig ott voltunk... és az este további része pedig úgy alkalmazkodott ehhez, ahogy tudodtt...


Mark Evanier barátom volt a haggis felelős a Late Late Show-n. Szórakoztatóan és pontosan ír a színfalak mögötto élményeiről és a kilátásról az alábbi weboldalon:  http://www.newsfromme.com/archives/2011_10_31.html#021526




Balról jobbra: Amanda Palmer, Stephin Merritt. Ne figyeljetek a játék zongoristára a háttérben.


A Haggis Macsweens-ből jött a scottishfoodoverseas.com, a haggisz importőrök ászának segítségével. Az asszisztensem, Lorraine végezte a kemény munka nagy részét.  Mark Evaniert és Wil Wheatont  is beavatta a titkos haggisz importőr klánba és ehhez hasonló emaileket küldözgetett szét:


Hello mindenki,

Először is, KÖSZÖNJÜK hogy hajlandóak voltatok elfogadni a haggiszünket. És hogy törődtök vele. És hogy vigyáztok rá. Valóban igaz barátok vagytok...

Sajnos Mark, nem cc-zet engem, amikor azt válaszolta Neilnek, hogy csak egy pár saroknyira van, amikor Neil éppen az NPR-t vette fel. Mire megkaptam Mark üzenetét, már túl késő volt. A Haggisz Bolt zárva volt, a rendelés le lett adva, és Egy Pici Haggisz úton volt Mr Wheatonhoz egyenesen Skóciából pénteki szállítási határidővel.

Ha egyszerűbb az érintetteknek, akkor talán Mark átvehetné a haggiszt Wiltől és elhozhatná hétfőn. Az is ok, ha Wil megszeretné tartani a haggiszt és megteszi az utat ő. Amelyik a legegyszerűbb megoldás, az legyen. Nem szeretném, ha a haggisz megzavarná az életünket és a feje tetejére állítana mindent.

Még egyszer köszönet,

Lorraine



Azért idézem az egészet, mert imádom a haggiszes emaileket, amik szét lettek küldve. (Végül Mark Evanier vette át a haggiszt.)

íme az interjú...

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=SIeENhc5hv4

Jó. Szóval a Wilshire Ebell Hallowe'en show csodálatos volt, bár egy kissé kaotikus. Későn értünk a színházba, késtünk a Late Late Showból, így nem volt időnk próbálni. A jelmez verseny és csevegés több időt vitt el, mint hittük volna  és pontban 10:30-kor le kellett jönnünk a szinpadról vagy a turné tökké változott volna. A tervezett programot felpörgettük amely igy különösen változatos ünnepséggé alakult.... és csodálatos volt. Semmi sem úgy működött ahogy terveztük, de olyan volt, mintha mindenkinek, minket is beleértve, olyan élményben volt része, amely csak egyszer történik meg. 


Az ijesztó nyúl ikrek nyerték meg a versenyt. Roborina lett a második helyezet amig a bal oldalon álldogálló Hester Prynne nem nyert, habár a világító A betűje volt gyakran az egyetlen dolog amit a közönségből látni lehetett a színpadról. Igyhát mindig tudtam, hogy hol volt. (Margaret Cho mutatott be minket és segítkezett a jelmezversenybe. Ő egy nagyon jó dolog.)





Amanda és én felvezettük a parton. A Madonna Inn-ben töltöttük az éjszakát (Még mindig azon tűnődöm, hogy vajon ez  az igazi Amerikai Istenek hely, vagy nem. Azt hiszem, valószínűleg igen.) . Másnap reggel elvezettünk San Francisco-ba.


(Most holnap van,  a Brava show után vagyunk. Igen kevés idő jut a gépelésre.)


A Brava show sokkal időszűkébb volt, mint a Los angelesi show. Más dolgokat olvastam fel (Azt tervezem, hogy más dolgokat olvasok fel minden este). Nem volt szigorú szinpadi takarodónk, ami azt jelentette, hogy kicsit elhúzódhatott a műsor, de senki sem aggódott emiatt. A Jane Austen Argument bemutatta új kislemezét, a  Holes-t, melynek dalszövegét én írtam, és a borítót pedig Mark Buckingham készítette. (Itt hallgathatjátok meg.)


Elő-szülinapi ajándékként Amanda  eljátszotta nekem a "Walk on the Wild Side"-ot, melyben közreműködött a Jane Austen Argument és Lance Horne.





Végül (csak mert be kell fejeznem az eme blog írását és mennem kell aludni, annak ellenére, hogy mennyi mindenről szerettem volna írni) holnap jelenik meg az Absolute Sandman Volume 5, amely az Endless Nights -ot és a Dream Hunters -t  és még sok egyebet tartalmaz. Az Amazonon árleszállítással előrendelhető, valamint az Indiebound-tól is előrendelhető. (A Barnes and Noble-nél is előrendelhető, de őket addig nem linkelem be, ameddig vissza nem teszik a Sandman képregényeket a boltjaik polcára.)


Vagy menjetek el a helyi képregény voltba és vegyétek meg ott.


Aúgy a Barnes and Noble mostanában csinált valami csodálatosat. Tavaly felvették, amint felolvastam  James Thurber "The Thirteen Clocks"- című könyvének a nyitó szakaszát. Ez az egyik kedvenc könyvem.  my favourite books. És most elkészült az animációs változata, amelyet  megtekinthettek a Barnes and Noble blogjának linkjét követve.


Jó. Akkor most alvás

Thursday, November 24, 2011

A "Neil Gaiman Bemutatja" megnyitotta ajtaját

A szegény weboldal az elmúlt 24 órában kissé nehézkesen működött az All Hallows Read elindítása miatt (az allhallowsread.com weboldal a neilgaiman.com-ról van működtetve). Elmézést a kellemetlenségekért. A Webgoblin mindent frissített és mostmár elméletileg minden működik.


Épp most értem vissza a St. paul-i K.N.O.W. Rádióból, ahol az NPR Mindent Megfontolva egy részét vettük fel where - A gyerekeknek szóló Hátsó Ülés könyvklubot a The Graveyard Book -kal indították. Íme aegy cikk a könyvklubról. Érkeznek a kérdések, és én megígértem, hogy jövő héten válaszolok néhányra a weboldalon.


Felvettünk még pár kisebb dolgot a studióban bemutatkozó gyanánt az Audible.com-on lévő Neil Gaiman Bemutatjához.


Nagyon izgatott vagyok emiatt. Az Audible.com-os Don Katz tudja, hogy mennyire szeretem a hangos könyveket, ezért felajánlott egy lehetőséget, hogy legyen egy saját lemez kiadóm az  Audible-nél. Az Audible ACX platformját használva hangos könyvekké válhatnak azok a könyvek, amelyeket annyira szeretek és amelyeket annyira szeretnék meghallgatni, de még sosem voltak hangoskönyvvé alakítva. (Sokkal több könyv létezik, mint hangos könyv, ígyhát az ACX által be lehet mutatni írókat, felolvasókat, producereket és rendezőket. Nagyon egyszerű és ésszerű és remélhetőleg az lesz az eredménye, hogy még több hangoskönyv lesz a világon.)


Már egy éve áll tervezés alatt. Már öt könyv megjelent,  és még több a gyártási folyamatok különböző stádiumában tart. 


Az első körben lévő hangoskönyvek:


Jonathan Carroll -  LAND OF LAUGHS, felolvassa: Edoardo Ballerini
 Alina Simone - YOU MUST GO AND WIN, felolvassa: Alina Simone
Keith Roberts - PAVANE, felolvassa: Steven Crossley
 M. John Harrison - LIGHT, felolvassa: Julian Elfer
 Steven Sherrill - THE MINOTAUR TAKES A CIGARETTE BREAK, felolvassa: Holter Graham
Az egyik egy csodálatos mágikus realista mű annak a veszélyéről, ha az embernek egy kedvenc könyve van, van egy nagyon vicces esszék gyűjteménye az utazásról, Oroszországról és a zenészlétről; egy másik gyűjtmény történetei egy alternatív történelemben játszódnak; valamint egy furcsa és remek űr opera, s végül egy kortárs amerikai mű egy minotaurral a szerepben.


Azt mondhatnátok, hogy "Miért nem ugyanolyan fajták ezek a könyvek?" mire én azt válaszolnám, hogy "Mert sok különféle könyvet szeretek. És nektek is így kéne tenni."


A következő körben Ellen Kushner olvassa fel a  SWORDSPOINT-ot és John Hodgman olvassa fel Robert Sheckley igen humoros elő-Utikalauz Galaktikus Stopposoknak galaktikus utazós fantáziáját a DIMENSION OF MIRACLES-t. És még sok sok egyéb következik...


 Mindegyik könyvhez felvettem egy-egy bevezetőt, az Audible-el együtt dolgoztam a jogok megszerzésén, együtt dolgoztam az írókkal (ha még életben voltak) a felolvasók kiválasztásán. Elmondhatatlanulbüszke vagyok erre az egészre. (Van egy Christina Harcar nevű hölgy az Audible.com-nál, aki a munka nehezét végezte. Nagyon hálás vagyok neki és mindenkinek aki résztvett a projektban az Audible-nél, főleg Don Katz-nak, aki valóraváltotta az őrült ötletemet.)


Azoknak, akik még sosem próbálták ki az Audible-t:  fantasztikusan egyszerű a használata - az Amazon azonosítótokkal és jelszavatokkal be tudtok lépni és fel tudtok iratkozni. A "Neil Gaiman Bemutatja" gyártás alatt lévő címeit  itt találhatjátok


Ha még sosem hallgattatok hangoskönyvet, akkor ez egy tökéletes alkalom arra, hogy eldöntsétek, hogy tetszik-e. A telefonotokba, számítógépeteken vagy iPodotokon élnek majd...


(And if you're an author or an actor or a director/producer/engineer, you can get started using ACX at http://www.acx.com/help/learn-how-neil-uses-acx/200680340.)


Igazából nincs egy jó képem sem a hangoskönyvek felvételéről, úgyhogy íme ehy fénykép a csirkét üldöző feleségemről.


Monday, November 7, 2011

A Hátsó ülés könyv klub és a tojás saláta

A National Public Radio's MINDENT ÁTGONDOLVA elkezdett egy könyvklubot az ifjaknak:

Nyilvánvalóan eszméletlenül örülök, hogy a The Graveyard Book-ot választották első könyvükként. Van egy link, ahol az ifjú olvasók feltehetik a Graveyard Book-kal kapcsolatos kérdéseikat, és megpróbálok minél többre válaszolni a MINDENT MEGFONTOLVA pénteki adásában.

(Valamint annk is nagyon örültem, hogy a The Graveyard Book visszajutott  a New York Times bestseller listájára.)

És mostmár szépséges Feénőtt Kiadásban is létezik a könyv:





A fotó Cat kitűnő blogján található http://kittysneverwear.blogspot.com/2011/10/october-skies.html.

(Azoknak, akik szeretik a képeket, dedikálva, vagy anélkül, ajánlom figyelmükbe a Prints oldalt Cat Neverwear.net-jén - a Molly Crabapple Desert Wind poszterek November 1-jétől drágábbak lesznek).

...

Ma reggel interjút adtam egy riporternek a The Simpsons -zal kapcsolatban. Jó és egyben furcsa volt beszélni róla. Íme egy kép rólam és a tojás salátáról. Örülök a tojás salátának? Boldognak nézek ki? Miért The Book Job a címe ennek a Simpsons epizódnak? Miért írtam három blogbejegyzést az elmúlt 12 órában két heti kihagyás után? Miért mondtam a WhoSay-en a tojás salátára, hogy az tonhal saláta? A színe miatt?


Gondolatok egy klubhoz való csatlakozás kapcsán, amely tagjává fogadott

Még mindig azon mosolygok, hogy mostmár második éve találom magam az Astrid Lindgren Díj hosszú listáján.

Ez a lista nagyon hosszú, tele csodálatos emberekkel, akik jó és befolyásos dolgokat csinálnak a gyermek irodalom és a műveltség területén szerte a világon - írók, illusztrátorok, mesemondók, és a múveltség promótálói: 184 jelölt 66 országból.

A The Guardian azt kérdezte, hogy hogyan vélekedem erről. Írtam nekik választ, de mivel a telefonomról írtam, ami térerő híján nem küldte el az üzenetet, ígyhét nem voltam benne a cikkükben.

Arra gondoltam, hogy feltöltöm ide. Mert komolyan gondoltam és gondolom is a tartalmát.

Ez a második évem az Astrid Lindgren hosszúlistáján, és egy érdekes egyvelegét érzem az örömnek, hogy ki lettem választva, illetve a megtiszteltetésnek, hogy ilyen társaságban lehetek. Úgyanannyira boldoggá tesz, mint tavaly.


Tavaly Shaun Tan nyert, és azt gondolom, hogy a legjobb helyre került a díj.  Mivel a listán 184 név szerepel, ezért kevésbé érzem, hogy egy díjért versengek; inkább olyan, mintha egy olyan klub tagja lennék, amely a helyesen cselekszik. 
A gyerek regények nem a pénzést íródnak. Inkább azért tesszük, mert amit a gyerekek olvasnak, megtanulnak, látnak és megértenek, az megváltoztatja és formálja őket, akik a jövőt alakítják. Ők alkotják majd a világot amelyben találjuk magunkat, a világot, amely akkor is itt lesz, amikor mi már tova vándoroltunk.  
Ez nagyon prédikálósan hangzik (és ez több is mint egy idézhető mondatocska amit kértetek) de ez így igaz. Fontos dolgokat szeretnék elmondani a gyerekeknek és azt szeretném, ha szeretnék a történeteket és az olvasást és a felfedezést. Azt szeretném, hogy bátrak legyenek és bölcsek. Ígyhát írok nekik. 
Megtiszteltetés, hogy a klub tagja lehetek. 

All Hallow's Read és egyebek





Nagyon le vagyok maradva a blogolással. Részben azért, mert elkezdtem a Tumblr-rel játszani (http://neil-gaiman.tumblr.com/), ami nagyon jó móka, mert új és csilli-villi és mert nagyon könnyűvé tesz olyan dolgokat, amiket nehéz megtenni a Bloggeren. Részben meg azért is szívódtam fel egy időre, mert rengeteg mindent csináltam. Többek között Amandával voltam a nővérénél Santa Fe-ben, ahol is Amanda unokaöccsének, Ronannek lehettem a nagybácsija, aki Neil bácsinak hívott eleinte, majd átváltott Neilgaiman-re és amikor utoljára láttam, akkor ellenállt Amanda minden próbálkozásának, hogy Neilgaiman bácsinak hívjon. 

Tegnap elmentem megnézni a Chippewa Valley Roller Lányokat játszani.  (Harbor City-ben játszottak Duluthben, és ahol tisztességesen veszítettek) Az asszisztensem, Lorraine Quiche Me Deadly-ként korizik velük, habár tegnap nem korizott, inkább szervezkedett... nos, ahogy én láttam, mindent ő szervezett meg. Lojo Russo játszott a szünetben például. A játszma után Lorraine odavitt a csapattársaihoz és bemutatott nekik. 





Fotó:  Ctein.

Végül meggyőzte őket, hogy adjanak vissza neki.

...

Jó.

Itthon vagyok, befejezgetem a dolgaimat és keszülődöm a San diegoi World Fantasy konvencióra, majd az ezt követő nyugati parti  Egy este Neillel és Amandával turnéra.

Október 31-én Amanda lesz a zenész-vendég (egy kicsi és varázs szupercsapatot alakít ezen alkalomból), amig én Craig Fergusonnal beszélgetek a vendégeként. Azt reméltem, hogy szeruek neki egy MacSween vegetáriánus haggiszt.  Zooey Deschanel lesz a másik vendég. Jó lesz. 

A Late Late Show stúdiójából pedig Wilshire Ebell-be megyünk hangpróbára, majd az első "Egy este Neil Gaimannel és Amanda Palmerrel" showra.








(Amint ezt gépelem, még mindig kaphattóak jegyek a Los angelesi showra - talán azért, mert Halloweenkor van és az emberek sokszor elfoglaltak aznap. A két San francisco-i, a portlandi és a vancouveri show-ra a jegyek azonnal elkeltek. A November 9-i seattle-i showra még van néhány jegy.)

Erről jut eszembe...

Egy évvel ezelőtt a repülőn jutott eszembe, hogy kéne hogy legyen a Halloween-nek egy ijesztő könyv-ajándékozó része és ekkor írtam ezt itt a blogon:





Tegnap éjjel hazafelé repültem és arra gondoltam, hogy


Nincs elég olyan tradició, amely könyv-ajándékozással kapcsolatos.


Van Köny Világnapja, ami a Don Quixote/Cervantes Szülinapja/Spanyolország Szent György napjából fejlődött ki, amikor is rózsákat és könyveket ajándékoznak. De tényleg, több instant hagyományra van szükség, amely könyv ajándékozással kapcsolatos. Olyasmi, ami az egész világon elterjedhet.


És ekkor arra gondoltam, hogy


Halloween a jövő hétvégén van...


Ígyhát:


Azt indítványozom, hogy Halloween-kor vagy Halloween hetében adjunk egymásnak félelmetes könyveket. Gyerekeknek olyanokat, amelyek tetszhetnek nekik és amelyekkel meg tudnak bírkózni. Felnőtteknek olyan félelmetes könyveket adjunk, amelyeket élvezhetnek.


Azt indítványozom, hogy az olyan írók által létrehozott történetek, mint John Bellairs, Stephen King, Arthur Machen, Ramsey Campbell, M R James, Lisa Tuttle, Peter Straub, Daphne Du Maurier, Clive Barker és még további sok száz másik cseréljen gazdát -- új könyvek, régiek, használtak, közismertek és ismeretlenek. Adjatok ajándékba ijesztő könyvet Halloweenre. Borzongassátok meg az embereket.


Ajándékozzatok ijesztő könyvet.


Ha nem tudjátok milyen könyvek is kaphatóak vagy mi lenne megfelelő az ajándékozottnak, akkor beszéljetek egy konyvesboltossal. Legtöbbjük imád segíteni. (azok akik nem általában nem sokáig maradnak könyvesboltosok.) Beszéljetek könyvtárosokkal. (Ne vegyétek tervbe, hogy az ő könyveiket ajándékozzátok oda valakinek, hacsaknem épp kiárusítanak.)


Ennyi. Ez az ötletem.


Ijesztő könyv. Hallowe'en.


Ki tart velem?




Neil




(És azok, akik tiltakoznak, mondván, hogy nincs szükség kifogásra, hogy az ember könyvet ajándékozzon, hiszen ők mindig ezt teszik és olyan természetes ez mint a lélegzés -- ez csodálatos és örülök. Gondoljatok úgy erre, mint egy lehetőségre, hogy olyan embereknek adhattok könyvet, akiknek normál esetben nem adnátok könyvet vagy, hogy olyan műveket kaphattok, amiket máskülönben nem olvasnátok el.)






A Web Goblin, Dan Guy, illetve a korábbi Web Manó, Olga Nunes segítségével létrehoztuk az  All Hallows Read weboldalt: at http://www.allhallowsread.com/. (A fesztivál a Twitteren lett elnevezve)

Ebben az évben sokan kezdték el a hagyományt. 


Egy pár hónappal ezelőtt felhívtam Elise Howard-ot, aki a Harper Children's-nél dolgozik. Elsie a szerkesztőm három évtizede.  Elmeséltem neki az öltetet és nagyon tetszett neki. Felajánlotta, hogy kinyomtat egy posztert az All Hallow's Read poszter verseny nyertes művének 
Művészek: Lépjetek be az All Hallow’s Read poszter versenyébe, és a nyertes dizájn lehet a hivatalos All Hallow’s Read posztere 2012-ben.

Az eredeti beadványok All Hallow’s Read hírének elterjedését kell szolgálják és a programban való részvételre kell buzdítaniuk. A nyertes poszter dizájn-t bejelentjük és bemutatjuk az AllHallowsRead.com-on és korlátozott számban kinyomtatjuk és eljuttatjuk a programban résztvevő könyvesboltoknak 2012-ben (a nyomtatást és a szétosztást a HarperCollinsPublishers szponzorálja).


Szerintem a poszter ötlet csodálatos és nagyon izgatott lettem, amikor kiderült, hogy szponzorálják. Ekkor kaptam még egy levelet Elisetől, amelyben leírta azt a még mókásabb tervet, amivel kedden fognak előrukkolni a New yorkiaknak...




Szia, Neil.

Mindenki a fedélzeten van a Harpernél 
az All Hallow’s Read-del és a mi nagy könyv ajándékozási akciónkkal kapcsolatban, amely október 25-én lesz. Amellett, hogy  az AHR könyv ajándékozásában való részvételre bátorítjuk az olvasókat és a Twitteren beszámulunk arról, hogy haladnak, elrejtünk hatvan Harper könyvet különféle korosztályú olvasóknal szerte New Yorkban. A szerencsés olvasók rálelhetnek a The Graveyard Book-ra, a Coraline-raPatrick Carmen Dark Eden-jéreRachel McNeil Possess-jéreAlvin Schwartz Scary Stories-jára, valamint Lisa Brown Vampire Boy’s Good Night-jára.

Készítünk egy letölthető matricát mindenkinek, aki részt vesz az All Hallow’s Read könyv ajándékozási akciójában, amelyet ki tudnak nyomtatni, és így a könyv-megtalálók is be tudnak csatlakozni a misszióba.  

Egész nap beszámolunk aTwitterünkön és a Facebook oldalunkon arról, hogy halad a  könyv ajándékozási projekt. Keresd a kedvenc Harpereseidet az #AllHallowsRead beszélgetőpanelen Október 25-én!

Elise

A könyv ajándékozási projekt mellett sok kitűnő félelmetes könyvet ajánlanak az olvasók figyelmébe  (itt olvashatjátok őket:  http://www.allhallowsread.com/book-recommendations/ - én is készítettem egy listán, kb 1800 Facebook javaslat segítségével, amely  PDF file-on tekinthető meg az oldalon.

Perste, nem kell kiadónak lennetek ahoz, hogy részt vegyetek a könyv ajándékozási akcióban. Mostmár létezik az az oldal az All Hallows Read-en, ahonnan ki tudjátok nyomtatni a Könyv Ajándékozás- matricát és amit ezek után bele lehet ragasztani a könyvbe, amely tudatja másokkal, hogy a könyv azért van ott, hogy elvigyék és elolvassák. 

Az All Hallows Read-nek van saját fórumja, ahol a résztvevől ötleteket, tippeket cserélhetnek, illetve hasznos módszereket találhatnak ki a félelmetek könyvek ajándékozására.

...

Olyan, mintha vége lenne egy évtizednek. Tíz évvel ezelőtt felnptt író voltam, aki épp készlt kiadni egy  Coraline című könyvet, az első nagykiadó által kiadott gyerek könyvemet. Két szerkesztőm volt, Az Sarah Odedina a Bloomsbury-nél az Egyesült Királyságban és Elise Howard a Harper Children-nál az USA-ban. Ők a két legügyesebb szerkesztő, akit egy író csak kívánhat. Biztonságban és nyugalomban éreztem magam velük. Mindig tanácsot adtak, de sosem utasítottak semmire; íróként támogattak. Nyugodtak voltak még akor is, amikor minden joguk meg lett volna hogy megkérdezzék, hogy hol van az a könyv, amit írnom kellett. Egyikük az Atlanti Óceán egyik oldalán, a másik a másikon.


Szerettem volna elbúcsúzni tőlük itt és megköszönni mind azért, amit tettek. az íróik nagyon szerencsések lesznek és nagyon hiányoznak majd nekem.


...



Szia Neil,

Túl hosszú lenne ezt elmondani Twitteren. Azon tűnődtem, hogy Ön tud-e Mark Oshiro "Mark Olvas" projektjéről és arról, hogy jelelnleg az Amerikai Isteneknél tart (már majdnem befejezte)?

A "Mark Olvas"  "Mark Twilight-ot olvas"-ként kezdődött és viccnek indult. Viszont amikor a Harry Potterről kezdett el hasonló stílusban blogolni, Mark rájött, valójában tetszett neki a sorozat és nem gúnyolta tovább - most pedig olyan könyvekről ír, amelyeket remél, hogy élvezni fog és komolyan vesz- fejezetenként ír kritikát/reakciót és megpróbál teljesen spoiler mentesen olvasni. A blogot szó szerint mi9lliószor látogatták már meg és több százezer követője van.

Tudom, hogy Ön nem említhet meg mindenkit, aki az Ön egyik könyvének olvasói projektjén dolgozik és gondolom már mindent hallott, amit hallani lehetett, de az igazi oka annak, hogy Markról írok Önnek, az az, hogy valami különöset mondott a mai kritikában (18. fejezet)

"ez az Amerikai Istenek egyik bája. Technikailag talán ez egy fantasy regény, de ritkán érződik fantasztikusnak. Inkább olyan, mint a legjobb történelem óra, amit bárki is kívánhatna, vagy talán egy tábortűz mellezz olvasott történet tele őszinteségges és szeretettel, vagy talán egy mese, amely évszázadok óta jár kézről kézre. Megnyugtató, még akkor is, ha néhol felkavaró. Azon vettem észre magam, hogy azt gondolom, hogy ez az érzés az irántam való tiszteletből lett megosztva velem.  Nem gyakran érzek így egy könyv íránt; olyan, mintha Gaiman egy közeli barát lenne, aki bízik benned, ígyhát gesztusként úgy véli, hogy te egy rendes ember vagy és hogy biztonsággal állíthatja, hogy megérdemled."

Csupán arra gondoltam, hogy ez egy nagyon szép megnyilvánulás volt Önről és hogy tudnia kéne róla.

http://www.markreads.net

a legjobbakat,

Natalie Fisher



Elméztem Mark Reads-hez és igazán lenyűgözött. Jó móka volt íróként figyelni egy olvasót amint a  reakcióiról ír. Volt néhány nagyon okos ember a kommentálók között.  (Itt tudjátok követni, amint Mark az Amerikai Isteneket olvassa: http://markreads.net/reviews/category/american-gods/)


...


Végül, két dolog: Lemony Snicket pénzről és tortáról ír az  Occupy Writers-ön, és Elvis Costello az egyik kedvenc dalomat énekli az eslő albumáról a My Aim Is True-ról,  de angyalok helyett szörnyekkel és two-val, shoe helyett.