Sok érdekes és codálatos dolog történt mialatt nem blogoltam. Például,
Az -ban lévő "A Case of Death and Honey" történetemről és éről írtak a Tor.com weboldalon olyanokat, melyek nagyon boldoggá tettek. A novella írás nagyon olyan, mint Don Marquis jellemzése a vers írásról: mintha rózsa szirmokat hajítanánk a Grand Canyon-ba, a becsapódásra várva. ormális esetben, csend van. Úgyhogy még egy pici reakció is jó dolog a novellának életet adó írónak. Niall Alexander cikkjét elolvashatjátok a Tor.com-on: .
Klinger fantasztikus négy kötetes Annotated Sandman-jének első kötete egy pár héten belül jelenik meg: comes out in a couple of week. Foglaljatok le magatoknak egy példányt a helyi képregény vagy könyvesboltban.
Íme egy -ban. Tizenhat éves, bár én azt mondtam, hogy tizenöt, amikor bemutattam a szinpadon a Not My Job kvíz során a "Wait Wait Don't Tell Me"-n.
A Wait Wait interjút itt hallgathatjátok meg: . (Itt el is olvashatjátok. De inkább hallgassátok meg.)
M. John Harrison's Viriconium sorozata elérhető a Neil Gaiman Presents-en csodálatos hangoskönyv formájában. Erről egy egész blognejegyzést szeretnék írni az elkövetkezendő pár napban. Úgyhogy egyelőre menjetek és fedezzétek fel ha szeretnétek:
...Fantasztikusan éreztem magam a FourPlay String Quartet-tel Sydneyben néhány nappal ezelőtt. Hazarepültem és egyenesen a Melbourne Városi Könyvtárba mentem, ahol Amanda és én felolovastunk (én) és énekeltünk (ő). A Twitteren jelentettük be, hogy oda megyünk mielőtt felszállt a gépem és körülbelül négyszáz ember jött el.
A Melbourne Városi Könyvtár csodálatos. Van zongorájuk, illetve olyan kedves és kreatív könyvtárosaik, hogy magammal akartam őket vinni az útra. Mi lennénk a Neil Gaiman és az utazó könytárosok.
Imádom ezt a képet magamról, amint becsukott szemmel hallgatom ahogy Amanda zenél:
...
Képekről beszélvén...
Rasmus Rasmussen's weboldaláról való kép
Azt írja,
Évente több ezer képet készítek. Ígyhét amikor nemrég megkérdezték, hogy melyik volt a személyes kedvencem 2011-ben, nehéz volt válaszolnom. De egy pár nap gondolkodás után az egyik szinte rámvetette magát.
11-11-11-én concert dokumentáltam a seattle-i The Moore-ban. Itt csíptem el a fentebb említett pillanatot. Webley épp a szeretet értékeiről beszélt, mialatt a mögötte ülő és őt hallgatja.
Egy szerelmi történet, amely Jason Webley arcára kiülő valódi boldogsággal kezdődik, amint felnéz a fényekre, megosztvén az örömét a közönséggel. Számomra Amanda Palmer testesíti meg a közönséget . Nyugodt, figyelmes, jól érzi magát. Neil Gaiman pedig kerekké teszi a történetet, amint teljes imádattal a feleségére néz, és mosolyával csupán annyir mond: "Szeretlek".
Annyi meghittség mutatkozk meg a képen, hogy olyan érzésem volt, mintha kukkoló lettem volna a fotó utomunkálata során; mintha berontottam volna egy privát partira. Valójában emlékeztetnek kelltt magamat, hogy a képet egy nyílt eseményen kaptam le. Ezért ez a kedvenc fotóm 2011-ben. Arra késztet, hogy megcsókoljam a feleségem, valami jó zenét játstak és az élet pici dolgaiban leljek örömet.
...
Az Újévi üzenetekről... Írnom kell ma egyet Melbourne-ben ma estére miután ezt a blogot befejezet.
Olyan jónak kell lennie, mint amilyeneket ezen a blogon írtam az elmúlt évek során. Normális esetben nem állok meg és gondolkozom. Csupán leírom, hogy mit szeretnék az elkövetkezendő évben, remélvén, hogy mások is szeretnék ezeket a dolgokat.
Valaki az egyik ilyen üzenetet poszterré változtatta:
No comments:
Post a Comment