Blogger Layouts

Tuesday, September 13, 2011

Igazán örülök, hogy Gaiman vagyok

Hazaértem. Tegnap éjjel szálltam le a gépről.
A mai egy halott nap volt.A legizgalmasabb dolog amit csináltam 1) hosszú eláztatós fürdőt vettem - az elmúlt hetekben ez volt az első. Több mint egy hónapig csak zuhanyoztam - és 2) nem vettem fel cipőt. Kártyaleolvasót kerestem a fényképezőgépemhez (sok kutyasétáltatós képet készítettem, de nem tudom letölteni őket ma este a gépemről). Megtaláltam az őslelet Atari Portfolio netbookomat. Új elemeket tettem bele és kiderült, hogy még mindig működik - körülbelül 14  éve nem kapcsoltam be. És ekkor eszembe jutott Moore törvénye. Anno kézzel készített memória kártyát vettem bele, amely tele van pici szöveges file-okkal.








Ez egy figyelmeztetésekkel borított 2 megabyte-os memória kártya,  amely azt a 256k-os kártyát váltotta fel, amely a géppel jött. Nincs már semmim amivel Portfolio kártyát lehetne olvasni (most ellenőriztem).  Mindent leszedtem róla 1997-ben, amikor volt még valamim amivel olvasni lehetett. 



És a Portfoli eszembe jutatta a  ezt a Ben Hammersley esszét/beszédet, amit tegnap este elolvastam és még mindig morfondírozom rajta.


Novellákat írtam a Portfoliora nagyobb részletekben -  A "Murder Mysteries" körülbelül öt file volt, mivel mindig új file-t keztem amint a régieket betöltöttem.  A Portfolio filejai között kattintgatva ráleltem rég elfeledett versekre és történet-ötletekre (többnyire néhény jó ötlettel de kevésbé jó versekkel).  Korszakalkotó volt a hordozhatóság tekintetében - mikor is vettem? Gyanítom 1988-ban. Talán 1989-ben.  (3 AA-s elemmel működött amit évente egy párszor cseréltem.) Úgyhogy a Portfolio tökéletesen működik és feltételezem hogy amikor/ha valaha eljutok odáig, hogy odaadom az irományaimat és cuccaimat egy könyvtárnak ez is mellékelem majd....Még mindig emésztem az elmúlt hat hetet. Sok nagyon jó dolog történt, de néhány nehéz valódi-életbeli-esemény is megesett. Az elkövetkezendő pár napban beszámolok néhányról  - Csak várok, hogy beérkezzen néhány fénykép.


Az elmúlt pár nap kimerítő volt - Bécsbe utaztam Amandával és az együttesével és onnan Amszterdamba, főleg azért, mert akartam látni Jonathan Carroll-t Bécsben. Amanda figyelmeztetett, hogy durva lesz, és az is volt. Annyira örülök, hogy nem vagyok turnézó zenész. De boldog vagyok, hogy sikerült időt töltenem Jonathan Carroll-al. Ez akármennyi reptereken és repülőkön ülve szunyálva eltöltött időt megért.

Igazából az elmúlt idők egyik legszórakoztatóbb estéjét a majdnem túrnéző zenész létem szolgáltatta. Yme egy fotó rólam amint a "The Problem With Saints"-et énekelem  Amanda koncertjén a Heaven-ben London-ban.  Imádom ezt a képet, a mögöttem kacagó Amanda miatt, és azért mert az egész  este rendívülire sikeredett.






Vendég volt a színpadon Tom Robinson (a "Glad to be Gay"-t énekelte sokunk csatlakozott hozzá a szinpadon a refrén alatt, mialatt a 16 éves Neil Gaiman, aki 35 évvel ezelőtt egy croydoni lemezboltban vásárolta meg az eredeti "Glad to be Gay" EP-t, totálisan fel volt villanyozódva bennem) és a csodálatos Tim Minchin.

(Hatalmas köszönet Tom párjának, Sue-nak, aki a leggyakorlatiasabb módon megkönyörült egy úton lévő írón, aki épp kifogyott a tiszta ruhából.)

...

Úgyhogy. Dolgok, amiket mostanában csináltam...

Nem tudom, hogy ismeritek-e a The Guild-et. (Ha nem, akkor látogassatok el a a http://www.watchtheguild.com/ weboldalra és kezdétek az első évaddal). A történetet 10 perced webizódokban mondják el. Az ötödik évad, hetedik epizódnál tartanak. És a videon lévő arcon arulkodódik arról, hogy ki játsza önmagát benne.

Néha azon tűnődöm, hogy mi történne ha a The Guild-ben játszott énem, a The Simpsons-ban játszott énem és az Arthur- ban játszott énem összeállnának hogy harcoljanak a bűncselekmények ellen ls bátorítsák az embereket, hogy olvassanak a gyorskajájukban elbújva.

...

Ebben a videoban is magamat játszom. Ez egy reklánszerű video, a Dark Horse Evelyn Evelyn képregényéhez, melyet Jason Webley és Amanda Palmer írt, illetve Cynthia Von Buhler rajzolt. (Ezt is, csakúgy mint a Kickstarteres-tengerpartos-babánosat Amanda asszisztense, Superkate készítette az iPhone-jával.)


Ezen a felvételen valójában önmagam vagyok (és nem valaki mást alakítok). Ez egy őrült, szabadonfutó beszélgetés és interjú az Edinburgh-i Fesztiválról, melyben Audrey Niffenegger mesékkel és egyebekkel kapcsolatos kérdéseire válaszolgatok.


...





Régi barátom Tom Monteleone kérdezte, hogy ellátnám-e a Borderlands Kiadója 14. "kicsi" könyvjének -- ebben az esetben,  egy kicsi Arany Könyv belsejét tartalommal. Találtam sok ritka még nem publikált dolgot. A könyv korlátozott, 500 dedikált példányszámban kapható és igen gyorsan fogy.  A borítón Gahan Wilson rajza engem ábrázol körülvéve szörnyen bámulatos dolgokkal.

Már majdnem befejeztem a bevezetőt. (Tegnap szerettem volna befejezni a repülőn, de helyette elaludtam.)

And I think I'll stop blogging here for tonight. There's a huge blogging backlog, of links and such, of photos and accounts of adventures that I want to put up, and a lot of questions and comments to reply to.

Milőtt elmennék, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatta az Egy Este Neil-el és Amandával Kickstarter-t. Sikerült elérni a célkitűzésünket az első pár órában - az úton lesz velünk egy hangmérnők, aki az összes előadást professzionálisan felveszi és a támogatásoknak köszönhetően módunkban áll rendesen megvágatni, keverni, elkészítettni és a lemezt. Eszméletlenül hálás vagyok. Mostmár komolyan remélem, hogy fel tudunk venni legalább egy koncertet az utókornak.

(Minden eddigi próbálkozás hogy valami hasonlót összehozzunk az olcsó kiadás érdekében csődbe fulladt. Megpróbáltuk felvenni a CBLDF "Guardian Angel" turnéját amit a 90-es években csináltam és vagyok nem jött össze, vagy elveszítettem a felvételeket, kívéve a PBS által támogatott videót. A Coraline 2002-es San francisco-i felolvasásának felvételére tett próbálkozás még katasztrófálisabbra sikerült. A végére egy használhatatlan, némafilmmel lettünk gazdagabbak, amelyen az egész Coraline-t felolvasom. És már volt olyan ezokból szervezett koncert amelyért Amanda fizetett valakinek hogy felvegye, s később csak egy halott lemezt várt ránk vagy egy üres file. Úgyhogy ez most rendesen lesz csinálva.)

Valamint, üzleti model szempontjából azt kell mondanom, hogy a Kickstarter segítségével előre megvételre bocsátani dolgokat szuper ötlet. Tetszik, hogy a támogatók majdnem fele a előre megvette az $1-os letöltés jogát, és az eddigi 2000 támogató közül másik 800-an pedig a CD-t. 








Jó. Az időeltolódástól botladozó író most aludni megy. Jó éjt.

No comments:

Post a Comment